2011. febr. 22.

Ueno

Yo!

Hogy vagytok? Itt végre ma szép idő volt *-* Remélem, most már marad is, mert elegem van a hidegből >.<

Kb 2 óráig tartott, mire végig néztünk mindent. Többnyire képek voltak, meg pár szobor. Mint a múzeum nevéből kiderül, nyugati művészek alkotásait csodálhattuk meg. Érdekes volt, láttunk szép na meg nagyon vicces képeket is xD
Joel különösen élvezte, mert ő nagyon szereti az ilyesmit :)

A múzeum után sétáltunk jóóó, sokat :) Gyönyörű, tényleg *-*

Virágzik a szilva *-* Ezt fogja követni a sakura, vagy is a cseresznye virágzás *-* Nagyon várom már, gyönyörű lesz >.<

Végül aztán szétnéztünk a vásárlós utcában is, de nem vettünk semmit :D


Ez a video a vásárlós utcában készült:
Joel táncolt,
gyerek ordít :D


Aztán mivel megéheztünk beültünk egy picike, de aranyos kis, hmmm... mibe? vendéglőnek nem nevezném xD egy helyre, ahol lehet enni, na :D És nagyon finomat ettünk *-*

A bolt kirakata, ami tele van ételmakettekkel, amik annyira élethűek, hogy legszívesebben bele harapna az ember ^^ És általában minden evős helyen vannak ilyenek, hogy lásd, mit is fogsz kapni :)

Amit én ettem:

katsudon a becses neve, és imádom ^^

Joel mivel vega persze nem ilyet evett, hanem vmi tengeri herkentyűs kaját (mert az rendbe van, de a fincsi pipihusi az nem xD)

Evés után mentünk haza, mert másnap suli volt, vagy is hát nem tanultunk, mert az iskola orvosi vizsgálatra vitt minket, ahol először egyesével kikérdeztek, hogy voltunk-e vmikor tartósabban kórházban, ha igen, miért? Voltunk-e röntgenezve? Van-e vmi betegségünk? Oltások? stb. És végül tüdőszűrő vizsgálat is volt.
Ez pont Valentin-nap volt, de arról meg már írtam :)

Egyik nap kanji tesztet írtunk, ami jól sikerült, és még cuki kis pecsétet is kaptam rá, hogy "subarashii", azaz csodálatos :D Yeyy!

Csütörtökön pedig nyelvtanból volt teszt, amit ma ki is kaptunk, és 100%-os lett *-* Nagyon tudok! :D És még szerény is vagyok ^^



Baibaaai~

2011. febr. 21.

harajuku to shibuya vol.2


Hiiii~

Még mindig pótlás következik :D Lemaradásban vagyok ^^
11.-én pénteken nem volt suli, mert munkaszüneti nap volt, így Che-vel és Joel-el Harajuku-ba mentünk, de nagyon rossz időnk volt :S Szakadt a hó, én meg esernyő nélkül mentem, mint otthon is általában, kapucnisan :) Ezen jót derültek mindketten :D Végül Che megosztotta velem az erernyőjét. Thx :)

Joel cigizik:
Japánban a forgalmasabb helyen nem lehet az utcán dohányozni, csak az arra kijelölt helyeken. Ezt otthon is bevezethetnék, és akkor nem füstölnék képen az embert a bagósok...

Mivel az idő sétálásra nem igen volt alkalmas, beültünk egy kávézóba, ahol isteni kakaót ittam *-* Persze megint megkaptam ,hogy gyerek vagyok xD De Che pedig bácsi, a 24 évével :D (Koreaban 25 éves, mert ott a 9 hónapot is beleszámítják o.O)
Elég sok időt töltöttünk a kávézóban, és vidámkodtunk :D A Twilight is szóba jött vhogy a vámpírokról, de Che nem ismeri xD Viszont Joel nagyon szereti, így mindketten felspanolódtunk, és a film hosszas és heves kitárgyalásába kezdtünk, szegény Che meg azt se tudta miről van szó xD
Aztán szóva jött az is, hogy amikor a suliban lesz egy hosszabb szünetünk, Joel megy Koreába, de egyik nap megy a másik nap meg jön is vissza, szóval nem egy hosszú kiruccanás lesz ^^ És mikor Che kérdezte tőle, hogy hol fog megszállni, mondta, hogy sehol xD És csak a reptér környékén fog szétnézni xD Na ez jó poénforrás volt, így sokáig hecceltük vele, hogy elmegy Koreába megnézni a repteret, és még aludni is ott fog xD
A kávézóból átsétáltunk Shibuya városrészbe. És láttam útközben YamaPi új filmjének, az Ashita no Joe-nak a plakátját *-* Pesze alap, hogy lekellet fotóznom, de nem volt egyszerű, mert Che mindig belemászott a képbe xD De azért csak sikerült :D


Na meg amikor ezt az kamiont megláttam *-*
Szabályosan fangörcsöt kaptam az utca közepén xD Elkezdtem rázni Che karját, de mivel megszólalni nem tudtam, csak mutogattam meg ugráltam és próbáltam elfojtani, hogy hangosan visítsak xD Persze ezen is jót szórakoztak xD

Shibuya:

Végül bementünk egy nagy elektronikai üzletbe, mert hát ratyi az idő, nézzünk szét akkor ott :D Joel egyből rávetette magát a fényképezőkre :D Hát volt pár érdekes darab is xD Nálam a Kitty-chan-os memoria kártya ütött xD
És jól kiszórakoztam magam egy Apple iPad-on, miután átállítottam magyar nyelvre :D De rendes kislány voltam, és a végén vissza állítottam a japánt :D Nem lenne rossz egy olyan ketyere, csak lényegében nem sok haszna van xD
YamaPi-től itt se bírtam szabadulni (nem mintha akartam volna
♥), mert itt meg a laptokon volt beállítva az Ashita no Joe háttérképnek :D

Mire kimentünk már javában besötétedett, mi pedig rendesen megéheztünk, így neki álltunk felkutatni egy olyan helyet, ahol van nem hús kapja is (mert ugye Joel vega), na meg az is szempont volt, hogy olcsó legyen :D Végül sikerült is találni egyet, ahol isteni kitsune udon-t ettünk *-*
Az udon, az a tészta neve, a kitsune pedig az a vöröses vmi. A kitsune rókát jelent, és a színbeli hasonlóság miatt kapta ezt a nevet az a vmi, ami ha jól tudom, tofu-ból készül. Kicsit édeskés íze van, és imádom *-*
Egyébként annak a tofunak, amit csak simán megfőznek, pl a miso levesben gyakran tesz Ayaka, semmi íze nincs sztem xD Szóval múltkor, mikor megkérdezték, hogy rendben van-e tofu, mondtam, hogy persze, hisz nincs is íze :D


Che:

Joel:

Én Ayaka-val és Chiharu-val fél9kor találkoztam, így utána Che és Joel ment haza.
Mayuka, a csajszi, akitől a Jin koncert jegyet vettünk, Osaka-ban lakik, ami messze is van, na meg drága is, de nem számít neki, mert most jött el egymás után negyedszerre Jin koncertre xD ráadásul ugyan arra, a Yellow Gold 3011-re, amin együtt is voltunk :D Így, mivel Tokyo-ban volt, találkoztunk, és beültünk 4-en egy hammolóba, mert a többiek éhesek voltak :) Így megismerkedhettem a hamburger zsemle japán verziójával. Gondolom senkit se lepek meg vele: rizsből készült :D És nagyon fincsi :D
Mayuka csak japánul beszél, de azért nagyjából sikerült a kommunikáció :D Nagyon aranyos :) És rá volt kattanva a szempillámra xD mondta, hogy már a koncerten is megakarta kérdezni, hogy igazi-e xD Hát igen, a japánok nem az eredetileg nagy szempilláikról híresek ( viszont a műszempilláik annál nagyobbak xD)
És megfogja venni Jin albumát, ami vmikor nyáron jelenik meg, és átírja nekem is *-* Nyuhuuu >.<
Kb. 1,5-át tölthettünk el ott, aztán elkísértük a buszhoz Mayuka-t, ahol ezzel a csodálatos táblával találkoztam :D
Elefántot sétáltatni tilos xD
Na jó, nem ám :D Valójában szemetet eldobálni tilos :D

hú de izgi posztot sikerült most összehoznom xD kulturális sokkot biztos senki nem fog tőle kapni :P

Baibaaai~

2011. febr. 19.

Ebisu - Tomoval tali :)

Annyong haseYO!

Kicsit elvagyok maradva a blogolás terén ^^ Gomen, minna :)

Először is, találkoztam Tomo-val egyik szombaton.
Tomo 2 éve nyáron volt nálunk. :)
Ebisu-ben találkoztunk délután 6-kor, és lementünk enni a Yebisu Garden Place-be, ami egy iszonyat maga épület, és mi majdnem a legtetejére mentünk fel.
Gyönyörű volt onnan a kilátás *-*
A liftből tudsz nézelődni, mert üveg az oldala. Mondjuk téruszonyosoknak kicsit lehet, hogy meredek lenne ^^ Mikor elindultunk felfelé feltámadt bennem a Disney Sea-s Tower of Terror-os liftezés emléke, és meg is kapaszkodtam gyorsan xD Szerencsére ez a lift nem kezdett zuhanásba :D

Egy nagyon kis hangulatos étterembe netünk, és az étel is iszonyat fincsi volt :)

Ez volt bemelegítő kaja:
zöldségek

majd ez következett:
zöldségek és husi keveréke tojással


nem tudom mibe csavart zöldséges husi

és a fő fogás: shabu-shabu. Egyik kedvenc kajám lett :) Nagyon vékonyra szelt husikat kapsz,
amiket egyesével belemártogatsz forró vízbe. Ez az aztal közepén lévő melegítő cumón folyamatosan forr. Persze nem sima víz, vmi fehér szmötyit beletettek ízesítésnek. Na meg nem csak a husit mártogatod bele, hanem zöldségeket is.
Tehát úgy néz ki az elfogyasztás menete, hogy a pálcikáddal felcsippantasz egy husikát, amit bele mártasz a forró vízbe. Pillanatok alatt átfő. Mindenkinek van egy saját kis csészécskéje, benne szósszal. Ebbe beleteszed a husidat. Ez ízt plusz ízt ad neki, és le is hűti egy kicsit :) Majd hamm, bekapi :D Nagyon fincsiiii *-* Mikor filmekben láttam, voltak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban, de tényleg teljesen átfő a husi, mert vékony :) Ezután elmentünk Tomo-hoz. Taxival mentünk, ami azért volt izgi, mert itt ugye ellentétes közlekedés van, és mikor a megszokottal ellentétes sávba kanyarodtunk, a szívroham kerülgetett xD A másik, ami még érdekes volt, hogy a taxi ajtaja önműködő :D Leinted a taxit, megáll, és már nyílik is az ajtó magától :D És persze csukódni is magától csukódik. Így nem tapizza végig rengeteg ember. Patikus :) Tomo lakása is, mint általában a japán otthonok, nem túl tágas ^^ De otthonos volt :) És a teraszról nagyon szép a kilátás *-* A tetőről meg még inkább :D Ugyan is a legfelső emeleten lakik, és felmásztunk a tetőre :D Mikor mondta, hogy akkor gyerünk fel, azt hittem, rosszul értek vmit, de nem xD Boztos sokszor mászik fel, mert látszott, hogy nagy rutinja van benne :D Nem cserépből van a hát teteje, hanem vmi lapos cuccból, így könnyedén lehet rajta mászkálni, és tapadási is jó :D Még a Tokyo Tower is látszott, bár elég kicsiben xD

És akkor elmondnám, hogy igaznak bizonyult a dal:
"Tokyo no sora ni wa
Hoshi ga naindatte ne
Kimi kara no tegami ni wa
Sou kaiteatta kedo"

"Tokyo egén nincsenek csillagok,
a tőled kapott levélben ezt írtad"
(Tegomas - Tanabata Matsuri)

Ugyan is tényleg alig van pár kósza csillag az égen :( *szipp-szipp*

Miután épségben sikerült a tetőről való lejutás is, kaptam fincsi forró japán zöld teát, és Tomo zongorázott :D Saját állítása szerint nem nagyon tud, de nekem tetszett :D Na meg beszélgettünk is erről-arról :) Gyorsan eltelt az idő.
Végül kocsival elvitt Ikerbukuro állomásig, ahonnan már elág közel van Houya, ahol lakom.
Jó kis délután-este volt, és örülök hogy megint tudtunk találkozni :)

Másnap pedig Che-vel találkoztam. Eljött Houya-ba, és a könyvtárba mentünk tanulni, de végül az lett belőle, hogy 4 órán keresztül beszélgettünk :D Végül is ez is tanulás ^^ Aztán megéheztünk, így elindultunk felkutatni vmi olcsóbb helyet, ahol vacsizhatnánk. Találtunk is egyet. És isteni pizzát ettem :D Amióta itt vagyok, először ettem nem japán kaját az általam főzött tejberizsen kívül :D
Jah, azt meg kell említeni, hogy a japánok, mikor elmondod nekik, hogy mi is az a tejberizs, a szívükhöz kapnak, és felkiáltanak, hogy "Dame!", vagyis hogy tilos xD Tej és rizs együtt elképzelhetetlen kombó a számukra xD
Még az étteremben is vagy 2 órán át beszélgettünk. És Che olyan kis ari volt, hogy meghívott ^^ Mire észbe kaptam, már kis is fizette a kaját, én meg csak pislogtam, na meg persze hevesen köszöngettem :)
Végül az este 8 körüli vonattal ment el.
Vicces délután volt, rengeteget nevettünk :D Nagyon kedvelem Che-t, szórakoztató emberke :D

Byebye~

2011. febr. 14.

Valentin Nap japán módra

♥♥♥
Hiiii~

Na, hát ma van Valentin Nap, és mivel Japánról van szó, term
észetesen ez sem úgy működik itt, mint máshol :D
Japánban az ajándékozás egyirányú és csak a nők adnak
a férfiaknak, méghozzá csokoládét. Ez sok esetben házilag készített csoki, aminek eredményeképp a boltok dugig vannak mindenféle csoki gyártáshoz, díszítéshez való ezzel-azzal. Természetesen rendes bolti csokit is lehet ajándékozni. :)
A csokinak több fajtája is van, a kapó személytől függően. Az egyik, a "giri-csoki", amit inkább kötelességből adnak, pl munkatársaknak. Van a 'tomo-csoki'
, amit a barátoknak adunk, akár lányok is egymásnak :)
Én is kaptam Ayaka-tól, ezt a szuper cukker Kitty-chanosat ^^ Még nem vitt rá a lélek, hogy megegyem xD
Ilyenkor a lányok a kiszemelt fiúnak is adhatnak csokit. :)
Fontos nap ez a fiúk számára, hogy hány csokit kapnak, hogy aztán sokáig lehessen vele dicsekedni :D
És persze van a hagyományos, párunknak adott csoki is. :)

De hogy a lányok se maradjanak ajándék nélkül, egy hónap múlva, azaz március 14.-én a fiúk viszonozzák a kapott csokit. Ez a White Day. :)


2011. febr. 12.

Akanishi Jin - Eternal


Yo!

Tudom, már rég írtam ^^ Gomen.
És msot is csak egy dal szöveget zenével együtt kaptok, mert szerintem gyönyörű *-*
És ezt élőben is hallhattam Jin koncertjén. Ez volt a záródal, és megkönnyeztem. Fantasztikus volt! Remélem, nektek is tetszik :)
És ígérem, holnap lesz rendes bejegyzés is ^^

Akanishi Jin - Eternal





Szeretni és nem szeretni,
ez nem olyasmi, amit szavakkal könnyen kifejezhetünk.
Az évben egyszer, ezen a különleges napon,
időről-időre, örökké, a legközelebb vagyok hozzád.

A mosolyod, és a nagyon hasonló gesztusok,
mindegyik az én egyik kincsem.

Mosolyogsz, élsz,
Csak egyedül ezért.
Ez tesz engem olyan boldoggá, ez melegít fel, és ettől érzem, hogy lehettem gyengéd.
Te világítod meg a jövőmet.

A melegség, amit az anyukámtól kaptam,
sok szeretetbe volt csomagolva.
Mindet elfogadom és tovább tudok menni.
Barátaink kedvességében fürödve
veszekedtünk és harcoltunk,
de megtanultuk, ha megértjük egymást, boldogok lehetünk.

Megszámlálhatatlan emlékünk van,
de ettől a naptól kezdve, legyenek újak is!

Mondd, például, ha újra kéne születnem ezen a világon
ismét így találkoznánk,
ismét így foglak szeretni.

Vannak akadályok, amiket le kell győznünk,
de nem számít, mi történik
én melletted leszek.

Mondd, hogy ha a kívánságom valóra válna,
valaki végre tudná hajtani rajtad a varázst,
úgy, hogy a szomorúság könnyei sose gördüljenek le az arcodon?

Veled együtt fogok tovább élni
egy gyönyörű mosollyal, és fejemet felemelve.
Fogni fogom a kezedet, és egymás mellett fogunk sétálni.
Ilyen jövő vár ránk.


forrás: csaca

2011. febr. 4.

setsubun

Yo~

Beléptünk a februárba. Állítólag Tokyo-ban ez a leghidegebb hónap >.< Bár mostanában inkább javult az idő, na de hátra van még a java ^^ Viszont hivatalosan tegnaptól tavasz van, ugyan is február 3.-án Japánban 'setsubun', az az évszak váltás történik. Ez úgy zajlott, hogy az esti menü sushi volt, amit szigorúan beszéd nélkül kell elfogyasztani a megfelelő irányba nézve. Idén dél-délnyugati (vagy délkeleti? o_O) irányba kellett. Ez minden évben változik, de Ayaka nem tudta megmondani, hogy mi alapján xD Természetesen lehet a sushi-t készen is vásárolni, de mi itthon készítettük el. A legjobb rész az, amikor a minden (rizs, tojás, ubi, rák) rákerült a nori lapra (alga lap), és fel kell csavarni :D Az elsőt Ayaka csinálta, mi meg szurkoltunk neki, hogy sikerüljön :D A másodikat már én csináltam, és nekem is sikerült ^^


A sushi elfogyasztása után következik a legmókásabb rész, amikor is dobálni kell. A suliban is kaptunk tájékoztatást a setsubun-ről, és hogy ilyenkor babot szokás dobálni. Én ebben a hitemben vártam a dobálás pillanatát, amikor is babok helyett földimogyoróval találtam szembe magam :D Ayaka elmondta, hogy mivel bab formájú, a mogyoró is jó :D Utána olvastam a neten, hogy pörkölt szójababbal történik általában amúgy a dolog ^^
A mogyoró zacsija nem veszíti el még a szerepét, miután a mogyikat ki szedi az ember belőle, ugyan is úgy van megcsinálva, hogy ördög maszkként funkcionáljon :D
Így Ayaka Snoopy bábjára felhelyeztük a maszkot, és jól megdobáltuk mogyoróval xD


Közben pedig azt kell mondani, hogy: "Oni wa soto, fuku wa uchi!" vagyis ördög kifelé, szerencse befelé :D
Tehát a dobálás célja, hogy a családok elűzik a rossz szellemeket a házukból :)
De még nincs vége :D A mogyit összeszedtük, és mindenki annyi szemet eszik, ahány éves. Ez is az ez évi szerencséhez kell. :) Úgy hogy most otthon is mindenki álljon neki mogyorót dobálni és enni :D

chuu~

2011. febr. 2.

Japán nap

Hi Minna!

Szombaton végre egy kicsit Japán tradicionális részébe is bepillanthattam. :)
Takeshi-vel mentünk egy külföldieknek szervezett Japán Napra.
Miután megérkeztünk egyből egy kedves hölgy elkalauzolt egy szobába, ahol felöltöztettek yukata-ba másokkal együtt *-*
A yukata a kimono-hoz hasonló, de sokkal könnyebben és gyorsabban fel lehet venni, és az ára is barátságosabb, ha az ember venni szeretne :) Nyári kimono-nak is szokták nevezni. Tradicionális viselet.
Remélem, sikerül majd egy sajátot is beszereznem ^^

Az átöltözés után Takeshi-vel beültünk a terembe, ahol az első program volt megrendezve, mégpedig a 'buyo', vagy is transznacionális japán tánc.
Egy rövid megnyitó után el is kezdődött. Nagyon szép két táncot láttunk, majd egy 5 fős csoport is előadott egy táncot, és közölték, hogy ezt most nekünk megtanítják :D Így a székeket gyorsan elpakoltuk, és következett az okítás.
Hát nehezebb volt, mint amilyennek ránézésre tűnt ^^ Persze nagyon élveztem :) Aztán jött a sokk, amikor többszöri elpróbálás után mondták, hogy akkor most a színpadon mutatjuk be a frissen szerzett tudományunkat O_O kb 10 fős csoportokba rendeztek minket, majd vártunk a sorunkra.
Mindenki parázott, hogy jajj, mi lessz itt xD Közben összebarátkoztam egy nagyon kedves koreai lánnyal, Iesuru-vel :)


És végül elérkezett a mi időnk :D Szerencsére a sensei (tanár) is csinálta, így sikerült összehozni :D
Miután minden csoport megvolt, rövid fotózkodás következett, meg hogy remélik, élveztük. Még szép :D

Ezután vissza tipegtünk az öltözködős szobába, visszavedlettük a saját ruhánkba, és mentünk a következő programra. Mivel kb 50-en voltunk, 2 csoportra osztottak minket, így én először a tea készítés rejtelmeiben merülhettem el. Iesuru a másik csoportba került, így elváltunk, és csak Takeshi-vel mentem.
Viszont gyorsan összebarátkoztam a mellettem ülő két taiwan-i sráccal :D


Először egy rövidített tea ceremónia bemutatót láthattunk. Teaceremónia = sadou, vagy is A tea útja.
És nem csak nézhettük, meg is kóstolhattuk. :) Ez a tradicionális tea porból készül, amit forró vízzel felöntenek, és egy kis pemzli segítségével, a tojás felveréséhez hasonló erős mozdulatokkal keverik el, de csak akkor jó, ha habos lesz a tea.


Mivel keserű íze van előtte sütit esznek. Több féle süti is van, mi most olyat kaptunk, ami ankou-val, vagyis édes babkrémmel volt töltve. Finom. De tényleg :D


A süti elfogyasztása után következett a tea megivása, ami nem olyan egyszerű ám :D Először is, a csésze, amiben kapod, díszített, de csak az egyik fele. Úgy kapod, hogy a díszített oldala néz feléd. Az óra mutató járásával megegyezően kettőt kell rajta fordítani úgy, hogy a kép ne feléd nézzen. Így a sima oldaláról szüpürtyölöd fel a kicsit bizarr színű teát, ami mellesleg nagyon forró >.<
Illik 3 kortyban felhörpinteni. Majd megint jön a forgatás úgy, hogy közben a ujjaddal letörlöd azt a részt, ahonnan ittál. ^^ Amúgy annyira nem volt sztem vészesen keserv, én rosszabbra számítottam :D Ezek után aki akart, saját maga is készíthetett egy teát. Természetesen én akartam :D Így két adag zöld lötyit guríthattam le xD A következő állomás pedig a 'kadou' volt, vagy is a virág rendezés művészete, az ikebana. Mindenki megkapta a maga virágjait, és következhetett az alkotás, miben tanárok segítettek. Nagyon kedves sensei segített nekem :) Vátunk itt, vágtunk ott, ide szúrtunk egy virágot, oda szúrtunk egyet, állítottuk így is, úgy is, és végül elkészült :D És haza is hozhattuk *-* Na persze nem tálkástól xD Így szét szedtük, papírba csomagoltuk és most itthon díszeleg egy vázában :)

Még Bush-al, a taiwani-i sráccal beszélgettem egy kicsit. Kiderült, hogy a Waseda Egyetemen tanul, és van egy magyar srác is. Így elkértem a nevét, már váltottunk is pár email-t Facebook-on. Pont másnap utazott vissza Magyarországra, de február végén jön vissza, és akkor találkozunk, na meg bemutat a többi magyarnak is, ugyan is minden hónapban egyszer szoktak találkát tartani :)
És azt is megtudtam, hogy minden hétfőn a Japán Nap szervezői szerveznek összejövetelt, ahol külföldiek és japánok tudnak beszélgeti egymással, és örömmel várnak *-* Nagyon örülök ennek a lehetőségnek :) Sajnos most hétfőn még nem tudtam menni, mert a külföldi regisztrációs kártyámért kellett mennem Nerima-ba. Egyedül mentem, és sikerült *-*
A recepción megkérdeztem, hova kell mennem. Útbaigazítottak, majd összetalálkoztam egy kedves hölggyel, aki megkérdezte, hova megyek. Mutatom a papírkám, erre mondja, hogy Ő pont ott dolgozik, kövessem :D Így gyorsan kézhez is kaptam a kártyámat :)
Jövőhéten pedig megyek az összejövésre *-* Remélem oda találok majd xD 13.30-tól kezdődik, én meg 13-ig suliban vagyok, így késni fogok, de azt mondták, nem gond :)

Ma pedig tesztet írtunk. Szerintem nem volt nehéz :)

Jah, és Che-t kikérdeztem, hogyan kell mondani helyesen a SHINee tagjainak a nevét :D
Jonghyun - Dzsonhján
Key - Kí
Onew - Onyú
MinHo - Minho
TaeMin - Teemin
(sz N-eket alig hallhatóan ejtik ^^)
És a kedvencem, hogy T.O.P-t ok nem tíópí-nek mondják, ha nem 'Táp'-nak :D Azt se tudta miről beszélek, mikor mondtam, hogy Tíópí xD Mikor leírtam, és rájött, szakadt a röhögéstől xD
Jah, és Joel tegnap is alkotott :D
Haza felé ilyet szólt, hogy : Chiken ha kawaii kara, chikin ramen wo tabemasen. Vagy is: A csirke aranyos, ezért nem eszek csirkés ramen-t xD
Na meg azok a hangutánzó szavak, amiket használ, és közben mutogat xD Che-vel mindig dőlünk a röhögéstől xD
Tegnap ez egyik szituációs gyakorlatnál pont össze kerültek, és mögöttem ültek. Che pedig Joel-t parodizálta, amitől kisebb fajta röhögőgörcs kerített hatalmába, amit igyekeztem elfojtani, lévén óra közepén ültünk xD

Szóval a napjaim vidáman telnek :D
Remélem otthon is mindenki jól van ;)

Chuuuuu~