2015. ápr. 12.

Ghibli kiállításon jártunk~

Sziasztok!

Még márciusban ellátogattunk Ancsival egy Ghibli kiállításra. Koyama tanárnőtől kaptuk a tippet, az egyik órára hozta magával az itt is látható (nem tavalyi) szórólapot.
Rögtön megtetszett az ötlet, így egyből el is döntöttük, hogy elmegyünk megnézni.
Az eredeti terv az volt, hogy akkor összekötjük az utunkat a Mitakában található Ghibli Múzeummal is, csakhogy arra nem számítottunk, hogy oda nagyjából 1,5-2 hónappal előtte meg kell venni a jegyet, amit előzetesen neten vagy a Lawsonban lehet beszerezni. Mikor neten akartuk ezt lebonyolítani döbbentünk rá a dologra, így maradt csak a kiállítás, de utólag nem is bántuk, mert így is eltöltöttünk ott egy egész napot.
Csak egy időszakos kiállítás volt, nekünk a végén sikerült végül eljutni. Az Edo-Tokyo Open-air Architectural Museum adott otthon a kiállításnak.
Sajnos bent tilos volt a fotózás, így arról nincsenek képeim, ezt a kettőt itt alább a netről sikerült beszerezni. Főként amúgy rajzok voltak kiállítva a Ghibli rajzfilmekből, de olyan gyönyörűen megrajzolva, hogy volt, amelyikről elhittem volna, hogy fénykép. Eszméletlen volt.
A kedvencünk mégis a képeken is látható onsen a Chihiroból. Hatalmas volt és hihetetlen aprólékossággal volt megépítve a makett, legszívesebben fogtuk volna és uzsgyi! Bár ez már a méreteiből adódóan is lehetetlen vállalkozás lett volna :D



Körülbelül egy óra alatt végig is néztük  a kiállítást, de mivel egy óriási és gyönyörű parkban kapott helyett a múzeum, így megnéztük a többi részét is, ahol pedig régi épületek vannak felépítve, van amelyikbe be is lehet menni. Több közülük régen élt híres emberek háza, üzletek és egy régi fürdőház is van.

Képáradat:

A park bejárata

 A múzeum épülete a messzeségben még

Ez itt egy mauzóleum

Ez pedig valami régi nagy uraság háza


Még egy régi ház, ebbe be is lehetett menni,
természetesen cipő nélkül!

 És én be is mentem!

 A szobák

a folyosó

és a fürdő!

A kertje csodálatos volt!


 
 És még pár egyéb épület



 Valamint a fürdőház, amibe szintén be lehetett menni *-*





Érdekes lehetett anno ilyen közösségi fürdőházakba járni fürdeni ^^ Kipróbálni nem lenne rossz egy rövid időre, de hosszútávon azért maradok a jó kis kolis zuhanyzónknál :D

Valamint az egyik helyen volt pár árus, az egyik régi japán édességeket árult a szokásos potom árakon, 10-20-30 yenekért, tehát olyan 25-70 Ft! Vásároltam is pár finomságot, amiért összesen 100 yent fizettem! Imádok mindig újakat kipróbálni, na meg vannak már bevált kedvencek is :)
A szerzemény egy része, ami még megmaradt mielőtt befaltam volna anélkül, hogy falánkságomban elfelejtem lencsevégre kapni ^^"


Egy kicsit borítva a sorrendet így a végén megmutatom még, hogy miket kóstoltunk meg útközben:
(a képek Ancsitól vannak, ugyanis én csak belekóstoltam mindegyikbe, a vásárolmányozó Ancsi volt, nem bírt ellenállni a csábításnak :D )

Epres fanta - nagyon finom volt, ha nem lenne szénsavas imádnám! Mondjuk így is, kirázom belőle és már jó is :D

Coca Cola Life - alapból nem szeretem a kólát, szerintem borzalmas íze van ^^" Na hát ennek is pont olyan íze volt, mint az eddigi társának, nem tudom mire fel a zöld szín és a Life felirat. Ancsi szerint is ugyan olyan íze van, pedig ő szereti a kólát. Maga az élet, bepalackozva!

Melon soda ízű Fanta - A melon, tehát a sárgadinnye íz még egyszerű, na de a soda... Mindig bajban vagyunk, hogy ezt az ízt hogyan is lehet elmagyarázni. Végül arra jutottunk, nem lehet. A soda az soda ízű. Mint a tutti-frutti is tutti-frutti ízű, a Föld pedig geoid alakú. Viszont a lényeg, hogy nagyon finom! A szénsav kirázás persze itt is érvényes, nem igazán szeretem. Csak karcolja a torkomat az üdítő finom ízét pedig alig érzem tőle, nem is értem mire jó ^^"


Valamint zárásként a közös képeink egyik fénypontja következzék!
Bementünk útközben egy 300 yenes boltba, mert miért is ne ha épp ott van és ezzel a két csuda szemüveggel kellett egy képet lőni :D

 John Lennon és Barbie szolgálatára! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése