Nikko

Sziasztok!

Újra itt, a rettenetes bejegyzés elmaradás súlya alatt vergődve. Ennek több oka is van. Mind a sok esemény, amiről írni szeretnék, mind az időhiány, valamint az a szomorú tény, hogy a laptopomat annyira sikerült megtelíteni, hogy jelenleg 122 MB szabad hely van a gépemen, ami igen csekély. Ennek következtében a képeket már nem tudom leszedni a fényképezőmről, valamint a gépem időnkénti böngésző összeomlással tiltakozik a kevés hely ellen. Ezt a problémát orvosolandó tervezek egy új külső vinyót venni, ugyanis az előző meghalt, bár az is full teli volt már, így 500 GB dorama, zene és egyéb dolgoknak mondhattam könnyes búcsút... De már kinézve az új kütyü, a BigCamerában tervezem megvenni pénteken. Igaz költséghatékonyan választottam, remélem nem fürdök majd be vele ^^"

Ennek a bejegyzésnek azonban a témája nem a kifogásaim és a problémáim, hanem egy újabb csodás kaland, ami egy márciusi napon esett meg. (Igen, március! Csak másfél havi elmaradásom van, ez még nem is nevezhető elmaradásnak, csak egészen parányi aktualitás vesztésnek!)

Tehát egy szép márciusi napon felkerekedtünk Takával és Nikko felé vettük az irányt. Tokyotól egy kis utazásnyira egy hegyekkel ölelt gyönyörű városkába érkeztünk meg. Nikko nevezetességei között rengeteg történelmi helyszín is szerepel, valamint olyan hely, ami a Világörökség része.

Megérkezve kiváltottunk a buszjegyünket. Van egy külön busz, ami direkt azokra a helyekre visz el, amik a Világörökség részei és nem is egy nagy összegért, 500 yenért lehet megvásásrolni a jegyet.

Elsőként a Toushougu szentélyt látogattuk meg. Ez a szentély egyben egy mauzóleum is.

Az első Tokugawa sógun, Tokugawa Ieyasu számára készült, aki 1603-ban ragadta meg a hatalmat és birtokolta a sóguni címet. Tokugawa Ieyasut halála után shinto istenségként tisztelték, így emlékműve mauzóleum és shinto szentély is egyben.

A gyönyörű és hatalmas szentélyhez egy cédrus erdőn át vezet a széles út. Legalább egy órát eltöltöttünk itt, mire mindet nagyjából körbejártunk. A japán épületek nagy részétől eltérően elég élénk színekkel vannak festve a díszítő elemek. Piros, arany, kék, zöld, sárga, fekete, fehér. Ez gondolom azért is lehet, mert kínai motívumokból is merítettek az építkezés során, azok pedig sokkal színesebbek a japánnál. Láttuk a híres három majmot és az alvó cicát is.

Gyönyörű és nagyon fenséges volt számomra a hely a sok kínai turistát leszámítva is, akiket amúgy sehol se szívlelünk, mert tolakodnak, hangosan és nincsenek tekintettel másokra.

Mikor láttuk Tokugawa Ieyasu nyughelyét, valahogy olyan furcsa volt belegondolni, hogy az ott lévő maradványok egykor egy hús-vér ember volt, aki hatalmas részben befolyásolta Japán történelmének alakulását.

A három majom

Az alvó cica

Következő állomásunk a Futarasan szentély volt, ami egyből a Toushogu szentély mellett található.

Még 782-ben alapította egy Shodo Shonin nevű buddhista szerzetes.

Eszméletlen magasak voltak a fák, a képek nem is adják vissza

 Szintén csodálatos hely és a hozzá tartozó, 1 km-re lévő Shinkyo híddal együtt szintén az UNESCO Világörökség része. Természetesen a hidat sem hagyhattuk ki. Útközben vettünk egy finom taiyakit (halacska formájú, gofri szerű tészta töltelékkel). A Kígyók Hídjaként is emlegetett szakrális híd története 766-ban kezdődött a legenda szerint, amikor is a már előbb is említett Shodo nevezetű szerzetes át akart kelni a sebes folyású Daiya folyón. Célja az volt, hogy isteni parancsból megmássza a Nantai hegycsúcsot és templomot építsen ott. Mikor a folyó útját állta, a szerzetes imádkozni kezdett. Ekkor két kígyó, egy kék és egy vörös jelent meg, akik átíveltek a folyó felett, így a szerzetes és a követői át tudtak kelni a túlpartra. A hidat többször is átépítették, de az eredeti formát mindig igyekeztek megőrizni. 1902-ben egy árvíz teljesen elmosta, így teljesen az alapjaitól kellett újjá építeni.

Én nagyon szerettem volna megnézni a Chuuzenji tavat és a Kegon vízesést, de itthon ahogy nézegettük elég messze van és úgy gondoltuk nem fog beleférni az időnkbe. Viszont ott ahogy osztottunk-szoroztunk mégiscsak úgy döntöttük, hogy megnézzük!

Egy random telefonfülke, mert tetszik :3

Szóval uccu neki, irány fel a Nantai hegy tetejére, ugyanis ott van mind két pompás természeti látványosság, amik a Nemzeti Park részei. Nagyjából 40 perces buszozást követően érkeztünk meg. A busz szerpentines úton halad felfelé, és minden kanyarban egy hiragana van, amiket ha összeraknánk, akkor az Iroha nevezetű híres, régi verset kapnánk, aminek az a jellegzetessége, hogy az összes hiraganát felhasználja, de mindegyik csak egyszer fordul elő a versben! Ennek ellenére, nem csak, hogy értelmes szavakból áll a költemény, de mély értelemmel is bír. Így a felfelé vezető út elnevezése Irohazaka.

Fent jóval hidegebb volt, még több helyen havas volt a táj.

Elsőként a Kegon vízesést néztük meg. Lélegzetelállító volt a 97 méter magasságból lezúduló víztömeg, engem teljesen magával ragadott. A képek egyáltalán nem adják vissza a látványt, amit nyújtott.

De a vadregényes tájjal körbevett Chuuzenji tó sem nyújtott kevésbé rossz látványt, szintén magába szippantott a hely. Azt hiszem órákig tudtam volna csak ülni a partján és semmi mást nem csinálni, csak nézni a tavat és a tájat. Szívesen visszamennék nyáron is, amikor lehet csónakázni és vízibiciklizni is a tavon. *-*

Hatalmas élményt jelentett még, hogy mikor a Kegon vízesésétől tartottunk a tó felé, egyszer csak vadon élő majmok bukkantak fel! Voltak kint táblák, amik figyelmeztettek majmok esetleges megjelenésére, de nem gondoltam, hogy akkora szerencsénk lesz, hogy valóban láthatjuk őket!

Először csak egy jelent meg és látszólag nem igazán érdekelte az őt kíváncsian figyelő, egyre csak gyűlő embertömeg. Aztán érkeztek még többen is, kicsik is, nagyok is. Nagyon helyesek voltak, fittyet hányva a kíváncsi szempárokra, ők bokros teendőiket intézték, mint fincsi ágak és gyökerek rágcsálása, fákon és egyéb mászásra alkalmas dolgokon való ugrálás, himbálózás.Néha egy-egy ránk meredt kérdő pillantással, hogy "Na, ez a hülye majom meg mit néz, mint aki nem látott még embert?" , majd folytatta tevékenységét.
 

Ezzel viszont még nem ért véget az állatos kalandunk, ugyanis már a tó megnézése és némi finom estebéd elfogyasztása után a buszra várva egyszer csak egy őzike bukkant fel, nem az az ideges típus. Még azt is engedte, hogy megsimogassam :) Nagyon aranyos volt, népszerűségét, csak úgy mint a majmok ő sem értette, pedig ő csak némi zamatos rágcsálni valót keresett ^^

Már igencsak megéheztünk, úgyhogy egy kis étteremben hazaindulás előtt ettünk egy finomat. Nikko egyik jellegzetessége a yuba elnevezésű étel, ami tofuból készül. Számomra a tofu elég semleges, se nem szeretem, se nem nem szeretem. Így nem túl nagy izgalommal és elvárásokkal indultam neki a felszolgált éteknek, de pozitív csalódás volt!

A miso leves sem volt rossz, bár abban kicsit nekem túl nyúlós volt a yuba, de a külön tálalt és másképp elkészítettet változata nagyon ízlett! Valamint megkóstoltuk az amazake nevű italt is, ami rizsből készült, vagy alacsony vagy teljesen alkohol mentes itóka. Ránézésre ugyan nem túl bizalomgerjesztő, de nekem ez is ízlett! :)

Yuba

Miso yuba

Amazake

Ezzel el is telt a nap én indultunk haza. Aznap Takánál aludtunk, mert másnap az volt a terv, hogy lustálkodás után estefelé bemegyünk a munkahelyére. A SkyTree mellett lévő  nagyon magas épületben, a Solamachi egyik üzletében dolgozik, a "Világ sörei" nevű helyen. A legnagyobb üzlet az egész épületben és hatalmas forgalmat bonyolítanak, úgyhogy elég mozgalmasak a munkanapok. De ez alkalommal vendégként mentünk és nagyon finom dolgokat ettünk-ittunk. Dale (vagyis rendes nevén Nozomi), Taka egyik munkatársa/barátnője is csatlakozott hozzánk. Baromi aranyos csajszi, örülök, hogy megismertem és össze is barátkoztunk :)

Nagyon jó hangulatban telt az este és a végére már majd kipukkadtam!

És olyan jó fejek voltak Taka munkatársai, hogy a rendelt ubira tűztek egy japán zászlócskát, amire ráírták, hogy Magyarország  és még szívecskéket is rajzoltak rá :D Taka nem is értette, miért hozzák olyan sokára az ubinkat xD