2015. máj. 11.

Kawagoe

Sziasztok!

Még március közepén Takával elmentünk az egyik kedvenc városába, Kawagoeba, ami egy gyönyörű település, nem messze Sakadotól, ahol lakom. Már voltunk itt korábban is Ancsival és Livivel még Japánba érkezésünk első hónapjaiban. 
Kawagoe fő látványossága Koedo, ami az Edo-kort idéző épületekből álló városrész. Természetesen ez is tervbe volt véve, de ezúttal a sétálóutcát vettük célba elsőként. Gyönyörű időnk volt, az utca is nyüzsgött az emberektől. 



A sétálóutcáról több kisebb utca is nyílik, amik legtöbbször egy templomhoz vagy szentélyhez vezetnek, ezeket is megnéztük, mindegyik nagyon szép volt.





 Az egyik templomhoz vezető út két oldalán különféle nagyságú és elrendezésű kövek voltak betonba rögzítve, amiken mezítláb lehetett végig menni, mert nagyon egészséges. Mi se hagytuk ki, de legyen bármilyen egészséges is, nem szeretnék túl sokat sétálni rajta xD Nem nevezném kifejezetten kellemes érzésnek, a talpam hangosan visítozva tiltakozott és követelte, hogy azon nyomban hagyjak fel a tevékenységemmel. Azért csak végig evickéltünk mind a ketten, közben pedig jókat nevettünk egymás szenvedésén :D








 Ahogy sétáltunk egyszer csak egy cica kávézóra bukkantunk, ami nagyon olcsó volt, így hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, mivel mind a ketten imádjuk a cicákat.
Nagyon kedves személyzet, barátságos hely és iszonyat aranyos cicák fogadtak minket, úgyhogy jó döntés volt bemenni, nagyon jól éreztük magunkat. Volt sok cica játék, amikkel játszottak is szívesen a cicák, főleg a legfiatalabb és még legvirgoncabb tagja a cica csapatnak. 
Pont jókor mentünk, ugyanis hamarosan nassolási idő volt. Az összes vendég kapott a markába egy kis cicatápot, amivel megetethettük a szőrpamacsokat. Nagy bőszen ropogtattak, majd miután tele lett a bendő jöhetett a lustálkodás és a heverészés, persze csakis a kötelező cicamosdás után.
Imádni valóak voltak, legszívesebben hazahoztam volna mindegyiküket *^^*

Az én abszolút kedvencem ez a rövid lábú cica volt, azt hittem megzabálom *w* Sosem láttam még ilyen tacskó kiadású cicát, de imádtam a kis kurta lábait, ahogy szaladt, azt meg végképp :D



Cica fent, cica lent

 Ez az arc :D

A legfiatalabb és legcsintalanabb cica még egy tálban is elfért :D


Volt kihelyezve macska itató is, amiben folyamatosan friss víz volt :)

Ő is vigyorog igazából, csak jól leplezi :D


Miután búcsút vettünk a cukorfalatoktól tovább sétáltunk a környéken. Az egyik helyen mindenféle módon elkészített babokat lehetett megkóstolni és persze megvásárolni. Volt olyan, amit inkább nem kóstoltam meg, de a zöld teás kifejezetten finom volt! :)


Megkóstoltunk az édes burgonyás fagyit is, ami annak ellenére, hogy hogyan hangzik finom volt. Ellenben a másik csemege, amit megkóstoltunk (sajnos a nevét elfelejtettem) annyira nem jött be. Nem volt rossz, de nem keseredek el, ha netán többé nem lesz alkalmam enni ^^"







Nagyon gyorsan eltelt a nap, egészen estig sétálgattunk. Aztán átmentünk egy közeli állomásra, ahol Ayumival, Taka egyik barátnőjével találkoztunk kicsit, mert aznap volt az egyetemi ballagása. Gyönyörű női hakamát viselt, mint az ilyenkor szokás :)


 Még elmentünk enni egy finom vacsorát és már véget is ért egy újabb remek nap :)



Ez most főként képes bejegyzés lett, de azért remélem találtatok benne érdekességeket :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése