2015. jún. 27.

Nagy Buddha és Pénisz fesztivál!

Sziasztok!

Máris itt a következő bejegyzés, büszke is vagyok magamra, hogy ilyen gyorsan sikerült megint összehozni egyet ^o^

Az utazásunk utolsó napjához érkeztünk. Szokás szerint ramaty időre keltünk, ráadásul már nem csak hogy borús volt, de már esett is. Ezzel mi kicsit későn szembesültünk, ugyanis sikerült kissé elaludni a kényelmes futonokon ^^" Szólt az ébresztő, kinyomtam. Ránézek Ancsira, látom még szundizik. Na akkor mondom 10 perc lusti, aztán felkeltem. Na persze xD A gondolatmenet végére se értem szerintem és már durmoltam is tovább. Egyszer Ancsi is magához tért, és ugyanúgy járt, mint én xD Így kicsekkolási idő előtt kb 25 perccel ugrottunk fel, hogy AAAAAAAAAAAAAAAAAA, elaludtuuuuuunk ヽ ( ꒪д꒪ )ノ

Szóval heves kapkodások közepette gyorsan össze vissza szedtük magunkat és irány a nap első célpontja, a Nagy Buddha. Még a közeli kombiniben gyorsan vettünk egy esernyőt, majd irány a busz. Mi kis balgák már szálltunk is volna fel az első buszra, ami jött, de szerencsére a kedves buszos bácsi résen volt. Biztos sejtette, hogy a külföldiek a Nagy Buddhához akarnak nagy valószínűséggel eljutni, és mikor ezen irányú kérdésére igenlő választ adtunk mondta, hogy akkor ez a busz biza nem lesz jó nekünk, majd a következő. Köszönjük kedves buszos bácsi a figyelmességet ♥

Így végül szerencsésen megérkeztünk, a busz szinte a bejáratnál rak le.
A Nagy Buddha valóban nagy, viszont az előző nap látott Ofuna Kannon szoborhoz képest nem is tűnt már olyan hatalmasnak, mint előzőleg ^^ Pedig a 13 méteres magasságával azért nem épp apró, de Kannon lekörözte :3



Belépve rögtön gyönyörű szakurák fogadtak *-*





Nem sikerült művészfotó xD
És gyönyörű karikák a szemünk
alatt ^^
 
 



Miután jól megnéztük magunknak a méretes szobrot és a kötelező fénykép adagot is ellőttük a hátul lévő kertet néztük meg, ami gyönyörű volt a rengeteg virágzó szakura fával *-*

Lesifotó a fotózásról

 És az eredmény ^^


Nem tudtunk betelni sem a sakurák látványával, sem fotózásával ^^



Ezután irány az állomás és Kawasaki. 
Állomásra menet láttuk:

 Cicááák *w* Minden cica a gyengém, de az integetős pedig kiváltképp ^^

 Tessék a friss papucsot, itt a finom papuuucs!


Ahogy közeledtünk Kawasaki felé, egyre több biztos jelét láttuk, hogy jó irányba haladunk. Az igaz, hogy a japánok között van jó pár borult elme, de azért az még itt se szokványos, hogy a vonaton emberek pénisz nyalókákat szopogassanak teljesen szemérmetlenül. Sőt, külföldiek is vegyültek a cuppogók közé. Szóval ezt látván tudtuk, nemsokára megérkezünk a célhoz, ami nem volt más, mint az 1977 óta hagyományosnak számító Pénisz Fesztivál! :D
Mikor hallottunk róla, hogy ilyen van, rögtön eldöntöttük, hogy ezt meg kell nézni! :D
Sajnos az eső kissé belerondított a dologba, de azért azt hiszem így is felejthetetlen marad az élmény XD Ahogy elnéztem eléggé külföldi mágnes volt egyébként ez a nem a prűdek számára rendezett esemény. Nagyon sokan voltak és előszeretettel viseltek kuksi szemüveget, ették a kuksi nyalókát vagy akár be is öltöztek fallosznak :D Azért a japánok se maradtak ki a mókából, őket sem kellett félteni xD

A Kanamara Matsuri, vagyis a fesztivál eredetileg egy legendának köszönheti a kialakulását, miszerint volt régen egy lány, akinek egy bizonyos helyre beköltözött egy éles fogú démon, a vagina dentata. Ennek következtében minden behatolni vágyó férfiú kasztrálás áldozata lett, aminek a leány nem örült. Így hát elment egy kovácshoz és készíttetett egy vas falloszt, hogy azzal törje ki a démon fogait. Innentől szabad volt a hancúr :D

A szentély egyébként régről fogva kedvelt volt a prostituáltak körében, ide jártak imádkozni a nemi betegségek elkerülése érdekében. Valamint gyermekáldás és jó házaséletért is ide jöttek a környékbeliek imádkozni.

Ma már főként látványosság miatt rendezik meg, és a befolyt összeget HIV kutatásokra ajánlják fel.

A hatalmas tömeg és az eső miatti esernyő tenger és dagonya kissé rontott az élvezhetőségen és sajnos a kuski nyalóka is gyorsan elfogyott, de azért mégis csak büszke birtokosa lehetek egynek, mert Taka gyorsabb volt és vett párat ajándékba is, egyet kaptam én is xD

A várakozó tömeg egy kis részlete

Hadd mutassam be a nagyérdeműnek: Ő itt Elizabeth!
Miután körbehordozzák leteszik egy helyen és lehet csodálni :D


Na meg fotózkodni vele xD

Elizabeth népszerűségnek örvendett, mindenki szerette xD

A háttérben pedig egy valóban vas falloszt cipelnek éppen körbe
 Kell a ritmus azoknak, akik cipelik, hogy egyszerre lépjenek. Ezt a kántálás adja:
"Kana mara, dekkai mara!" Ami annyit tesz: "Vas fallosz, nagy fallosz!"
Igazi költemény! xD

Ez a külföldi teljesen átadta magát az élménynek :D

Voltak azért ilyen kisebb darabok is :D

Ő is szintén nagyon népszerű volt, valamint a vele pózoló úr sem volt piskóta :D

Kuksi-sapi!

És kuksi nózi!

Az ágy fölé a kevésbé találékonyaknak, lehet puskázni ;D

 Vajon mennyire értékelnék a tanáraim, ha ilyen tollal jelennék meg majd az órákon szeptembertől? :D

Az urak várják a zöld lámpát :3

Akiknek még jutott nyalóka


Nem csodálom, hogy kitörtek a démon fogai...

Kívánság táblák Kanamara matsuri módra


Romantikusabb ajándékot még nem kaptam: az én kuksi nyalókám!

A tömeget irányító rendőr cica bácsi!
Mellesleg olyan farka volt, mint az én Jancsim ^^

Nagyjából 2-3 órát tölthettünk ott, aztán feladtuk a tömeg elleni, eleve vesztésre ítélt küzdelmet és hazaindultunk.

A rossz idő ellenére is hihetetlen jó 3 nap volt, rengeteget nevettünk, sok új tapasztalattal és élménnyel gyarapodtunk.
Hamarosan újra felkerekedünk egy utazásra Ancsival, ezúttal Osaka és Kyoto lesz a cél. De addig még nagyon sok elmaradt bejegyzést kell pótolnom, úgyhogy igyekszem iparkodni! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése