Játék nap

 Sziasztok!

Szokás szerint el vagyok maradva, de most gyorsan jelentkezek egy rövid kis beszámolóval :)

Egyik szerdai napon történt, hogy nekünk V4-es diákoknak nem voltak óráink, hanem helyette a helyi alsó középsulisok jöttek hozzánk egy kis játékos napra.

(V4 = A Visegrádi Együttműködés,  Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális szervezete)

A program célja az volt, hogy a japán diákok gyakorolják kicsit az angolt, mert hamarosan 6 hetet fognak eltölteni Ausztráliában. Gondoltam is hogy, na velem aztán jó gyakoroló partnerre tesznek szert, mikor én magam se állok a helyzet magaslatán. Mondjuk mióta itt vagyunk örömmel fedeztem fel, hogy többet értek, mint gondoltam. Na de önállóan egy mondatot összerakni, az tényleg nem megy. De ismerve a japán angol nyelv oktatást azért annyira nem pánikoltam, sejtettem, hogy az én szintemet ők se szárnyalhatják toronymagasan túl. Igazam is lett, kb 1 lány volt aki tudott hosszabb mondatokat is összerakni és nem csak egy szavas mondatokban beszélt ^^

Mikor megérkeztünk ők már bent ültek és érdeklődve figyeltek minket. Először is ki kellett állnunk eléjük és egyesével bemutatkoznunk, majd utána szétosztottak minket. Egy asztalhoz 3 V4-es diák került, majd vetésforgóban haladtunk mindig tovább, így minden asztalhoz odajutottunk és játszottunk. Aranyos kis játékok voltak, nem igazán a nehézségi fok volt a fő szempont úgy éreztem, hanem tényleg, hogy kommunikáljunk egymással angolul.

Azonban mielőtt még elkezdtük volna a játékos feladatokat, a kb 30 fős japán osztály meglepett minket egy szép énekkel. A sulijuk himnuszát énekelték el nekünk, mert hogy itt minden sulinak, sőt még ovinak is van saját himnusza :)

Szemgolyó a koktélban

Sziasztok!

Sajnos ide is megérkezett az ősz, állandóan borús az idő és sokat esik.

Szerencsére egyik nap, mikor Takával Harajukuba mentünk még szép idő volt :)

Most nem szúrtam el, a megbeszélt napon sikerült ott lenni a megbeszélt helyen :D

Harajuku állomáson találkoztunk és rögtön a Meiji szentély felé vettük az irányt. Épp haladunk a célunk felé, mikor egy külföldi lány nagy lelkesen leszólít és csillogó szemekkel angolul kérdez tőlem valamit. Feltehetőleg külföldiségem láttán arra számított, hogy kérdését megértem és kielégítő válasszal tudok szolgálni. De lelkesedése gyorsan lelohadni látszott mikor meglátta a zavart a szemeimben és realizálta, hogy egy kukkot sem értettem, majd a döbbent arc, mikor helyettem Taka válaszolta meg szépen angolul a kérdését. Úgy éreztem nem igazán állt össze neki a dolog, hogy a japán srác válaszolt neki angolul, ellenben a külföldi lány úgy nézett rá, mintha legalábbis 3 feje lenne :D

Az állomástól nem messze van a szentély. Egy szép széles, hatalmas fákkal és bokrokkal övezett út vezet a szentélyig. Japán sokoldalúsága itt is megmutatkozott. Kb 10 perc sétára van Tokyo egyik legnyüzsgőbb és leghíresebb utcája, nem messze autók és vonatok haladnak sebesen és rengeteg ember igyekszik a dolgára. Ellenben ott van mellette ez a tökéletesen csendes és nyugodt hely, ráadásul messzire se kell menni. Imádom ezt a kettősséget ^^ Legyünk akár Tokyo szívében vagy a szélén, de a felhőkarcolók városában rengeteg ilyen természetközeli, csendes helyet találni, ahova belépve az embernek olyan érzése támad, hogy egy teljesen új világba csöppent és az előbbi zsongó-bongó várostól messzire került.

A Meji szentélyhez vezető út bejárata

Egy kicsit az egyetemről

Sziasztok!

Lenne bőven mit mesélni, megint sok kalandom volt, de sajnos idő híján vagyok, így egy rövidebb bejegyzésre van most csak időm, így gondoltam mesélek egy kicsit az egyetemről.

Először is kezdjük az órarendemmel, íme:

(ami bevallom, Lí-chan blogjáról loptam, mert lusta disznó vagyok begépelni, de itt megtekinthetitek a forrást: http://szovaljapan.blogspot.hu/)

Hétfő

-Japán irodalom angol nyelve fordítása - Kioicho Kampusz, Tokyo, angolul (az angolt még csak csak megértem, de önállóan nem tudok mondatot összetenni, úgyhogy vicces lesz. Viszont tegnap volt az első óránk és úgy tűnt, az óra címe nem fedi teljesen a valóságot. Szóval van esélyem elkerülni a csúfos kudarcot)

-EU politikája és gazdasága - Kioicho Kampusz, Tokyo, angolul

Ösztöndíj átadó ceremónia

Sziasztok!

Ha már itthon fekszem betegen, gondoltam kicsit pótlom a lemaradásaimat, úgyhogy itt a következő  beszámoló :)

Még Szeptember 30-án hivatalosak voltunk a "Scholarship Awarding Ceremony" nevezetű eseményre, amit az egyetem Tokyoban lévő kampuszán rendeztek.

Reggel 8-ra kellett Kawakado állomáson találkoznunk Ogata-sannal, aki ugye a reptéren is várt minket. Japánban 10 perccel a megbeszélt időpont előtt illik ott lenni, így meg is jelentünk 7.50-kor a csinos fekete zakónkat felöltve a megbeszélt helyen. Ogata-san is megérkezett pár perc múlva és már indultunk is. Sakadoban át kell szállni, és a srácok is ott csatlakoztak be hozzánk, majd Ogata-san tartott egy rövid tájékoztatást a napról.

Még egy átszállás várt ránk Wakoushiban, onnan már a Yurakcho vonalon haladtunk tovább, ami zsúfoltabb volt már jóval, mint amit itt vidéken megszoktunk, de a régi reggelekhez képest, amikor még Ryogokuba jártam suliba, ez semmi se volt. Kojimachi állomáson szálltunk le, ahonnan nagyjából 3 perc séta volt a JIU Kioicho kampusz. Jövőhéttől már itt is lesznek óráink, úgyhogy legalább most már könnyen odatalálunk majd :)

Mert egyszer mindent ki kell próbálni...

...így van ez a japán kórházzal is, mert miért ne...

Kb 3 napja már nem érzem jól magam és lázas is vagyok, viszont tegnap egész nap teljesen fitt voltam, örültem is, hogy hatott Ancsi és Li-chan gondos ápolása, túl vagyok rajta.

Úgy terveztem, hogy nem megyek suliba, inkább rápihenek egy napot, biztos ami  biztos alapon, de mivel ennyire jól éreztem magam az utolsó órára mégiscsak bementem. Majd kb óra közepén elkezdtem érezni, hogy tuti megint lázas vagyok, tüzelt is rendesen a homlokom, egy tükörtojást lazán meglehetett volna sütni rajta, na meg rázott a hideg. Így óra után rögtön be is mentünk a suli egészségügyi központjába, ahol azonnal meg is mérték a lázamat, 39,5. Közölték, hogy akkor uccu neki, irány a kórház. Tudni kell, hogy Japánban mindennel kórházba mennek, a háziorvos fogalma itt ismeretlen. Úgyhogy jött a taxi és már suhantunk is. Ancsi és Lí olyan aranyosak voltak, hogy ők is elkísértek, meg az egyik sulis dokinéni is jött velünk.

A lábát is???

Sziasztok!

Már megint elért minket egy tájfun, méghozzá az egyik legnagyobb, a Vongfong. Lehet holnap nem is lesz tanítás. Remélem gyorsan átvonul Japán felett és nem okoz nagy károkat.

Takával egyik péntek este elmentünk egy magyar étterembe. Nekem ugyan még nem hiányzik a magyar koszt, viszont Taka szeretett volna magyar kaját enni, így ellátogattunk a Paprika étterembe. Már voltam itt máskor is és akkor is nagyon finomat ettem, nem volt ez másként most se. Takának is nagyon ízlett, gulyáslevest és töltött káposztát evett.

Azért kicsit furi érzés Tokyo közepén egy magyar étteremben ülni, ahol ráadásul magyar rádió szól :D

Taka és a gulyásleves :)

Alienek Kawagoeban

Sziasztok!

Ma elért minket a tájfun, így szobafogságra vagyunk ítélve, a holnapi órák is elmaradnak valószínűleg. Mondjuk nekünk még nincsenek óráink hétfőn, mert azok a tokyoi kampuszon lesznek, de még nem kezdődtek el. A tájfun miatt Taka rám is parancsolt, hogy tessék bent maradni és lustálkodni. Így is tettem. Kialudtam magam, majd a lányokkal főztünk finom curryt ebédre és utána sziesztaként befejeztük a Trónok Harca első évadát, amit Lí-chan még nem látott, így most ezt pótoljuk. Mondjuk nem túl könnyed sorozat, de azért nem ülte meg a gyomrunkat :D

Még terveztem mára tanulást, de előbb gyorsan egy blogbejegyzés, hogy végre utolérjem magam :)

Múlthéten hétfőn a suliban kezdtünk és elvittek minket az Alien registrationra a városházába, vagyis minket, kis alieneket beregisztrálni, hogy itt tartózkodunk. A japán személyigazolványunk hátuljára kaptunk szép kis matricát a hivatalossá vált lakcímünkkel. Valamint megkaptuk a TB kártyánkat is. Japánban természetesen a TB kártya is más, mint otthon. A hátulján van egy rész, ahol 3 pont közül lehet választani. Az egyik szerint már agyhalál esetén is, másik estben pedig ha leállt a szíved és meghaltál ajánlod fel a szerveid, vagy az utolsó opció, miszerint nem ajánlod fel. Ezt persze mindenki maga dönti el, bekarikázza az általa választottat, aláírja, majd a kapott matricával leragasztja, így rejtve marad, hogy ki mit választott. Nekem ez a rendszer tetszik, így mindenki szabadon választhat.

Gratulálok Kaorin...

Ez a mai nap... :'D

Tegnap megbeszéltük Takával, hogy ma találkozunk. Fel is keltem reggel, szépen elkészültem és indultam, ahogy nagy kislányoz illik. Ikebukuro állomás hatalmas, úgyhogy bolyongtam egy kicsit, mire megtaláltam az átszállásomat, így kis késéssel érkeztem meg. De Taka nem volt sehol o__o Mindig időben érkezik, de gondoltam bármi közbe jöhetett, hát vártam. És csak vártam, vártam. Mikor már nem érkezett meg 1 óra várakozás után sem, kezdtem gyanút fogni, hogy bizony valamit elnézhettem. De mivel még nincs telefonom nem tudtam felhívni se. Ráadásul rájöttem, hogy amikor voltunk bevásárolni a boltban elköltöttem a pénzemet és nem töltöttem újra munícióval a pénztárcámat, így ott álltam 400 yennel Tokyo közepén és még szólni se tudtam senkinek. Remek. Már láttam magamat ahogy csövesként tengetem az életemet Tokyo egyik aluljárójában xD

A hatalmas pánik közben egyszer csak megláttam egy McDonald's táblát és ekkor eszembe jutott, hogy ha az otthoni Mekikben van wifi, hátha a japán Mekikben is van. (Japánban nagyon kevés helyen van wifi) Elő is kaptam az iPodomat, wifi bekpacs és indulás a Meki irányába. Szerencsémre el se kellett mennem a Mekiig, mikor az egyik üzlet előtt wifit fogott a kis drágám, ráadásul működőképes wifit *-* Rég örültem ennyire internet kapcsolatnak :D Ahogy megnéztem az üzeneteimet rögtön rá is eszméltem a baklövésemre, ugyanis a találka nem mára, hanem holnapra volt megbeszélve, csak kicsit eltévedtem a kanjik sűrűjében ^^"

Egy kis esti muri

Tegnap este épp kényelmesen bevackolva magam a puha ágyikómba és a Rilakkuma plüssömet szorongatva izgultam az egyik kedvenc sorozatomat, az Elcserélt lányokat nézve, mikor a szomszéd szobából hatalmas sikolyt hallok. Rögtön tudtam, ez bizony a "csótánysikoly" lesz és Livi szobájából érkezett. Még időm se volt lemászni az ágyról mikor Ancsi rám tört, hogy azonnal likvidálni kell egy csótányt, így a pizsimben (Lanus Mickey egeres pólója + bugyi kombó, a tökéletes csótányvadász hacuka) megközelítettem a veszélyzónát. Egy ideig az ajtón csak a fejünket mertük bedugni és szemléltük a helyet, ahol Livi látta a csótányt eltűnni az egyik polc alatt. Végül, hatalmas bátorságomat fitogtatva egy esernyővel felvértezve beléptem a szobába és amilyen messziről csak lehetett, rettegve kukkantottam be a polc alá, de a betolakodónak nyoma sem volt. Ezután már a lányok kicsit felbátorodva bemerészkedtek a szobába és közös erővel igyekeztük felkutatni Livi újdonsült, nem kívánatos lakótársát. Az elején igen csak óvatos és félénk volt a kutatásunk, de ahogy egyre csak hiába kerestük, úgy feledkeztünk meg egyre inkább az undorral vegyes félelmünktől. De csak nem akadtunk a nyomára a betolakodónak. Mivel a hosszas kereső hadjáratunk, aminek keretében Livi egész szobáját a feje tetejére állítottuk nem járt sikerrel, kezdtük feladni a reményt és némi tanácskozással egybekötött pihenőt tartottunk. Épp a padlón ülve hevesen magyaráztam valamit, amikor Livi felsikkantott és arcának torzulásából biztos voltam a veszélyben és félve néztem a hátam mögé. Ezt nem kellett volna. A csótány, nem is kicsi, gyors iramban közelített felém, így sikoltva rontottam ki a szobából, amit követően Livi szintén sikoltva rávetette magát (na azért tisztes távolságot tartva) a csótányra és hatalmas adag srpayt nyomott rá, elgázosítva a szobát. Mikor már biztosak voltunk benne, hogy a szerencsétlen jószág kilehelte a lelkét, jött a hatalmas dilemma, hogy ki lesz az a bátor hős, aki kiviszi a szobából. Végül Ancsi nyerte el a megtisztelő címet és egy vastag újságpapírt használva, a szőrös lábait immár égnek meresztő csótányt ellavírozta a klotyóig és búcsút véve tőle meg vízi csúszdáztatta.

Ugyan a kis kalandunk után lassan éjszaka 1 óra volt, még az ágyamba visszabújva folytattam a sorozatnézést.

És a közösségi szellem határtalan szárnyalásáról is meggyőződhettünk, ugyanis a sikoltozás ellenére sem érkezett segítségünkre senki a többi szobából. De legalább később lesz majd min nevetni :D