Egy kis esti muri

Tegnap este épp kényelmesen bevackolva magam a puha ágyikómba és a Rilakkuma plüssömet szorongatva izgultam az egyik kedvenc sorozatomat, az Elcserélt lányokat nézve, mikor a szomszéd szobából hatalmas sikolyt hallok. Rögtön tudtam, ez bizony a "csótánysikoly" lesz és Livi szobájából érkezett. Még időm se volt lemászni az ágyról mikor Ancsi rám tört, hogy azonnal likvidálni kell egy csótányt, így a pizsimben (Lanus Mickey egeres pólója + bugyi kombó, a tökéletes csótányvadász hacuka) megközelítettem a veszélyzónát. Egy ideig az ajtón csak a fejünket mertük bedugni és szemléltük a helyet, ahol Livi látta a csótányt eltűnni az egyik polc alatt. Végül, hatalmas bátorságomat fitogtatva egy esernyővel felvértezve beléptem a szobába és amilyen messziről csak lehetett, rettegve kukkantottam be a polc alá, de a betolakodónak nyoma sem volt. Ezután már a lányok kicsit felbátorodva bemerészkedtek a szobába és közös erővel igyekeztük felkutatni Livi újdonsült, nem kívánatos lakótársát. Az elején igen csak óvatos és félénk volt a kutatásunk, de ahogy egyre csak hiába kerestük, úgy feledkeztünk meg egyre inkább az undorral vegyes félelmünktől. De csak nem akadtunk a nyomára a betolakodónak. Mivel a hosszas kereső hadjáratunk, aminek keretében Livi egész szobáját a feje tetejére állítottuk nem járt sikerrel, kezdtük feladni a reményt és némi tanácskozással egybekötött pihenőt tartottunk. Épp a padlón ülve hevesen magyaráztam valamit, amikor Livi felsikkantott és arcának torzulásából biztos voltam a veszélyben és félve néztem a hátam mögé. Ezt nem kellett volna. A csótány, nem is kicsi, gyors iramban közelített felém, így sikoltva rontottam ki a szobából, amit követően Livi szintén sikoltva rávetette magát (na azért tisztes távolságot tartva) a csótányra és hatalmas adag srpayt nyomott rá, elgázosítva a szobát. Mikor már biztosak voltunk benne, hogy a szerencsétlen jószág kilehelte a lelkét, jött a hatalmas dilemma, hogy ki lesz az a bátor hős, aki kiviszi a szobából. Végül Ancsi nyerte el a megtisztelő címet és egy vastag újságpapírt használva, a szőrös lábait immár égnek meresztő csótányt ellavírozta a klotyóig és búcsút véve tőle meg vízi csúszdáztatta.

Ugyan a kis kalandunk után lassan éjszaka 1 óra volt, még az ágyamba visszabújva folytattam a sorozatnézést.

És a közösségi szellem határtalan szárnyalásáról is meggyőződhettünk, ugyanis a sikoltozás ellenére sem érkezett segítségünkre senki a többi szobából. De legalább később lesz majd min nevetni :D