2015. márc. 24.

Kalandozás a tenger világában~

Sziasztok!

Szorgoskodok, úgyhogy máris itt az újabb beszámoló. Főként a képek fognak dominálni (amik feltöltése közben egy kis földrengés volt az imént). 

Anicsval március első szombatján Tokyoba mentünk. Az Ikebukuroban található Sunshine City nevezetű pláza volt a célunk, annak is a legteteje. Ugyanis a sok üzlet és vásárló ember feje fölött pár emelettel egy hatalmas akvárium van. Elképesztő volt belegondolni, hogy több hektoliter víz alatt mászkálunk mindannyiszor, amikor betérünk valamiért ebbe a hatalmas plázába, és hogy rengeteg élőlény éli kis életét emeletekkel feljebb.
Mint azt már említettem egy előző bejegyzésemben, nagy szerelmese vagyok a víznek, így a tengernek is, valamint a benne lévő élővilágnak. Mikor Ancsi mondta, hogy menjünk el a Sunshine Aquariumba, rögtön örömmel rábólintottam, mert nem tudok betelni az ilyen helyekkel, teljesen lenyűgöznek ezek az élőlények.

A belépő nem vészes, ráadásul a Manten nevezetű planetárium is helyett kapott még itt és ha egybe veszi az ember a jegyet, akkor úgy olcsóbb. Mi is így tettünk, ugyan a planetáriumot végül megbántuk. Még általános iskolás koromban voltam ugyan utoljára planetáriumban, de emlékeimben az nagyon jó élményként él, egy kis utazás volt a galaxisban. Most is ilyesmire számítottunk, de sajnos nem ezt kaptuk. A Hayabusa 2 - Return to the Universe elnevezésű műsorra váltottunk jegyet. A félgömb alakú plafonra kivetített filmben nem sokat láthattunk a galaxisból, ellenben egy űrszonda összerakását és felépítését az utolsó csavarig láthattuk és hallhattuk, majd az űrbe való feljuttatása és ottani feladatai is ismertetésre kerültek. Bevallom, én többször bele is aludtam, de akárhányszor kinyitottam a szememet nem sok különbséget láttam az előzőhöz képest, így igazából teljesen nyugodtan csuktam be újból a szememet ^^"
Szóval innen csalódottan távoztunk, de előtte az akvárium fantasztikus volt! *-* Láttunk gyönyörű és érdekes állatokat is, növényeket is, nagyon jól éreztük magunkat ^o^


Egy külön lift van, ami erre az emeletre visz és már a belseje felveszi a ránk váró fenti vízi világ hangulatát. Kilépve belőle egyből egy mű vízesés fogad, ami előtt sehogy sem sikerült jó képet készíteni. Ha a vízesés látszott, akkor mi voltunk sötétek, ha mi látszódtunk, akkor pedig az  a része égett ki a képnek, ahol a vízesés volt és vakító fehérség volt a helyén.

A "sötétekvagyunk,deavízeséslátszik" kép mellett döntöttem.

  


A jegyeink megvásárlása után (amikor mellesleg az eladó hölgy ránk hozta a szívbajt egy pillanatra, mert automatikusan egybe számolta a kettőnk jegyét, amit mi nem tudtunk, így a fizetendő összeg lesokkolt, amíg rá nem jöttünk, mi a helyzet xD) egy rövid kis félig fedett rész alatt közeledünk a célhoz.
Ancsi paparazziskodásának eredménye is ekkor született.

Belépve gyönyörű világ fogadott minket! *O*


Ők voltak az egyik kedvenceim, a tengeri sárkányok! *w*


És rokonuk, a csikóhal is teljesen lenyűgözött ^^

Valamiért a gumicukor jutott az eszembe...




A kép nem adja vissza, de ez a rák hatalmas volt! Az biztos, hogy hosszabb lábai voltak, mint nekem... Kifejezetten örültem az üvegfalnak, ami elválasztott minket :'D

Olyan aranyosan össze vannak bújva *-*

Ő sem volt éppen aprócska, szintén szerettem a minket elválasztó üvegfalat. ^^" És igyekeztem nem gondolni a finom takoyakira, ami sült tésztagolyócskákban lévő polip... De erről meg eszembe jutott, hogy vajon miként juthatott bárkinek is az eszébe, hogy egyáltalán elfogyasztásra alkalmas lehet ez a lény, nemhogy még ki is próbálta és végül a gasztronómia részévé vált :'D

A legnagyobb akvárium, amiben halak, ráják, több féle kisebb cápa és még kitudja milyen állatok laktak. Előtte lépcsőzetesen ülőhelyek, tökéletes hely egy kis megpihenésre. Időnként van műsor is, egy búvár érkezik, aki úszkál köztük és eteti, simogatja őket. Közben pedig hallhatjuk, hogy amelyiket megfogja, az milyen állat.


Az örök kedvenceim: a medúzák *o* Annyira hihetetlen, hogy élnek. A testük nagy része csak víz, szinte átlátszóak, nem igazán emlékeztetnek egy állatra. Inkább lebegő gombának, vagy valami földönkívüli lénynek tűnnek. Szerintem lenyűgözőek ^^


A falból kiálló félgömb, ebben egy másik medúza fajta lakik.

És volt ebből a plafonon is!

A hold hal nem a legszebb tengeri élőlények közé tartozik ^^"

Tintahalak~ Szintén nem gondolnám ránézésre, hogy fogyasztható... :'D És jobban is szeretem őket itt, mint a tányéromon ^^"

Na, a vizicsillagnak betett az előző esti buli :D


Rájaaa *o* Őket is nagyon szeretem ^^



Ééééés, a másik hatalmas kedvencem, az axolotl! Egy ideje már szeretnék tartani, úgyhogy nagyon megörültem neki, hogy most van alkalmam legalább látni. Szerintem nagyon aranyosak, olyanok, mintha pokémonok lennének :D

Kukuccs~ Hát nem édes? *w*





Fuguuu~ aranyos kis csöppség *-*
Persze csak amíg nem akarja valaki megenni, mert bizony már többen is fizettek az életükkel, mert nem jól elkészített fugut ettek. Én inkább nézegetni szeretném, mind a ketten jobban járunk :)


A tetőn még pingvinek is laknak!

Sőt, gyűrűsfarkú maki és talán ormányos medve?

Ezek a majmocsok nem foglalkoztak a kíváncsi szemekkel, csak a szebbik felüket mutatták meg :D

És az én szerelmeim, a vidrák *w* Épp pajkosan játszottak, Ancsi alig tudott elvonszolni hosszú idő után is xD


Pelikánok~

Ezzel ért véget az itteni látogatásunk és következett a planetárium. Ancsi blogján még több képet láthattok: http://tori-chan-yo2.livejournal.com/976.html

Ezután még betértünk a közeli 100 yenesbe, valamint a BookOffba, mert szerettem volna az egyik kedvenc könyvemet japánul is beszerezni. Ez pedig nem más, mint Kanehara Hitomi műve, a Pirszinget a kígyónak c. könyv. Magyarul már többször is olvastam, nem egy vaskos könyv és szerettem volna japánul is beszerezni és elolvasni. Szerencsével is jártam és nem is volt drága.

Valamint vesztünkre a CD-k és DVD-k között is szétnéztünk és bizony sok minden volt, amit nem bírtunk otthagyni. A BookOff-ban lehet venni "használt" dolgokat is. Valamint lehet kölcsönözni is, és egy idő után ezeket teszik ki eladásra is. Mondjuk nem tudom, hogy ki kölcsönöz ki egy single-t, amin van egy, max két szám... Én inkább megvettem, darabját 100 yenért, ami valljuk be, nagyon baráti ár! :) És aminek a legjobban örültem, az a Harry Potter első és második része DVD-n, hihetetlen olcsón, 250 yen/db áron! Az kb kevesebb, mint 600 Ft! :D
Már meg is néztük Ancsival és meglepően jó japánul, Piton hangjával nem voltunk teljesen megbékélve. Viszont nagyon jó a nyelv gyakorlására. Mivel magyarul már sokszor láttam és a könyveket is többször olvastam, így tudom mikor miről van szó. Ezáltal összetudom kötni a japánnal és így szórakozás közben tanulok új szavakat, kifejezéseket :)

A planetáriumot leszámítva tökéletes nap volt, aminek a végén rengeteg szép új élménnyel és kincsekkel tértünk haza :)

1 megjegyzés:

  1. I just want to say thank you for sharing this post, because it's really amazing!
    And I already can't wait for the new one!

    Diana Cloudlet
    http://www.dianacloudlet.com/

    VálaszTörlés