Sziasztok!
Még
márciusban ellátogattunk Ancsival egy Ghibli kiállításra. Koyama
tanárnőtől kaptuk a tippet, az egyik órára hozta magával az itt is
látható (nem tavalyi) szórólapot.
Még
márciusban ellátogattunk Ancsival egy Ghibli kiállításra. Koyama
tanárnőtől kaptuk a tippet, az egyik órára hozta magával az itt is
látható (nem tavalyi) szórólapot.
Rögtön megtetszett az ötlet, így egyből el is döntöttük, hogy elmegyünk megnézni.
Az eredeti terv az volt, hogy akkor összekötjük az utunkat a Mitakában található Ghibli Múzeummal is, csakhogy arra nem számítottunk, hogy oda nagyjából 1,5-2 hónappal előtte meg kell venni a jegyet, amit előzetesen neten vagy a Lawsonban lehet beszerezni. Mikor neten akartuk ezt lebonyolítani döbbentünk rá a dologra, így maradt csak a kiállítás, de utólag nem is bántuk, mert így is eltöltöttünk ott egy egész napot.

Csak
egy időszakos kiállítás volt, nekünk a végén sikerült végül eljutni. Az
Edo-Tokyo Open-air Architectural Museum adott otthon a kiállításnak.
Sajnos
bent tilos volt a fotózás, így arról nincsenek képeim, ezt a kettőt itt
alább a netről sikerült beszerezni. Főként amúgy rajzok voltak
kiállítva a Ghibli rajzfilmekből, de olyan gyönyörűen megrajzolva, hogy
volt, amelyikről elhittem volna, hogy fénykép. Eszméletlen volt.
A
kedvencünk mégis a képeken is látható onsen a Chihiroból. Hatalmas volt
és hihetetlen aprólékossággal volt megépítve a makett, legszívesebben
fogtuk volna és uzsgyi! Bár ez már a méreteiből adódóan is lehetetlen
vállalkozás lett volna :D